Mit tennél, ha kiderülne, mások is vannak még, akik tintából szőnek, rímből gyúrnak, grafittal hegesztenek roppant koporsót az ember kémiájából összeállt világnak, hogy köré egy újat, jobbat, szebbet teremtsenek? Egy folyamatosan bővülő társaság ez, akik úgy határoztak felhasználják az összefogás kézenfekvő előnyét. Bennünk megvan a szándék s a vágy arra, hogy fejlesszük az önt, segítsük egymást, kötetlenül vagy kötöttebben, együtt, kreatívan. Hát benned?
Aktuál
Gyűlésekegyelőre pihennek. Irodalmi estekről várunk infókat bárkitől. emilcím: kortarsosszefogas@gmail.com(ide küldhetsz mindent, ami bennünket érint, pl. kiállításra, versenyre anyagot, reklamációt, etc.) vagy: 0630 945 0173
Tegnap, azaz febr. 27-én a Warhol kiállítás végülis főleg inaktivitás miatt elmaradt, ám jövő hét pénteken, azaz március 6-án megejtjük. Még ha kevéssé is érzed magadhoz közelállónak a pop-artot, én mindenkit buzdítok. Egyrészt, mert 15 fő felett 600 pénz, másrészt nem hinném, hogy kimondottan gyakran járnánk önszántunkból bármiféle kiállításra, így legalább ezzel is ápoljuk kultúrális életünket.
Tehát jövő héten háromnegyed 2-kor találkozunk a Reök palota előtt a Dugonics téren. Belépőt lásd lejjebb, de szerintem mindenki hozzon magával pénzt arra az esetre, ha nem jönnénk ki 15-en.
Ha pedig a kiállításnál tartunk, mi magunknak is szervezünk kiállítás, legkésőbb két hónapon belül. Első kis kiállításunk a százszorszépben fog helyet kapni, mikrofonos felolvasós megnyitóval együtt. Ezért kérnénk minden alkotónkat, vagy bárkit aki szeretné, hogy kiállítsuk a dolgait, hogy a következő gyűlésre, tehát jövő hét péntekre szedje össze a kiállításra szánt rajzokat/írásokat/egyebeket, és hozza el/juttassa el nekünk.
Felmerült az ötlet, hogy az írásokat illusztrálva színesebbé tehetnénk az egészet, tehát ha bárki kedvet és tehetséget érez magában, illusztrálhatná a maga vagy akár más tetszetős írását, különben mi fogjuk. ;p
Ha már fix lesz a megnyitó helye/időpontja, ti is tudni fogjátok, és akkor gyertek el.
Addig is olvassatok.
Aláhullott e lefolyó mélybe a hang
Melyben a rang meddő nevetés
Míg én odalent nézem hova lett
Minden perc aki lát még temet és
Elmúlott idejében már az a visszhang
Amit én hagytam ezután
Tíz szem menekül testem merevül
Szállok a mélybe
lenéztem de csupán
enyhe
bi
zser
gés
volt az
amint épp
feljebb kúszva
a hátam vonalán
kirajzolódik a mellkasom
eltűnt helye nahát
ez a vég volna talán
És nem mozdul a testem mellyel
Lestem a múltamat égnek lefelé
Gyertyáim töve serceg telnek a percek
Torz tükör a valóság. A Nap villanykörte. Ha eléggé nyújtózkodsz, kicsavarhatod foglalatából. A felhők, az ég csupán egy poszter részei, és az eső valójában ugyanaz, amit tegnap lehúztál a WC-n. A fák mind elkorhadtak már, helyükön műanyag példányok virítanak az örrökkévalóságnak. Szédítő ez a város! Valójában csak a szén-monoxidtól érzed rosszul magad. Sétálsz az utcán. A járda repedései átugorhatatlan szakadékokká nőnek, ha lenézel a lábad elé. Nézzünk tehát föl. Mennyi szép épület! Ám mindez külcsíny csupán: innen nézve hívogató és remekbe szabott, azonban belül nem látnak szívesen. Nem vár rád semmi, csak a rohadás és a penész. Amott az egyik házról egy helyen hiányzik a vakolat. Elektromos vezetékek tépnek bele a levegőbe a fejed fölött, szikra-madarak csicseregnek az áramszedők alatt. Igazi madarak nincsenek. A villamos ablakán át minden pont olyan mocskos, mint maga az ablak. Tán lehet, hogy nem is az üveggel van baj. Emberek csordája söpör félre az aluljáró lépcsőjén. Mindenki siet: sietni kötelező. Egy rövid pillanatra rád mosolyog valaki, de soha többé nem látod viszont. Mit is keresel te tulajdonképpen?
A külvárosban vagyunk. Fellélegezhetsz: a levegő most tiszta, egészen addig, míg zöldre nem vált amott a lámpa. Oszd be bölcsen az időd. Sárba léptél. A sár bizony nagyon is valódi, álnok daganatként öleli körbe cipőd. Együnk valamit. Az étel, amit kiadnak neked, ínycsiklandónak tűnik, valójában szintetikus anyagokból készült. Szervezetedben oldhatatlan csapadékot képez. Le nem bomló hulladékként szarod majd ki holnap. Fárasztó napod volt, menjünk haza. Kulcsod meggyalázza a zárat, mely felsikolt fájdalmában. Te ezt a zár zörgésének érzékeled. Vár téged a szoba: teljesen üres, kivéve egy tükröt, egy széket és egy ágyat. A tükörben egy makulátlan, jól fésült, mosolygó arcot látsz, noha belül csapzott vagy, borostás és szánalomra méltó. Fogat mosol. A víz barna, fogaid közül kikaparászod a szerves élet utolsó maradványait is. Köpeteddel együtt távoznak reményeid is. Az ágyban fekve bámulod a plafont. Az ablakból nátriumlámpa narancssárga fénye szűrődik be, gyomorrontást okozva a színeknek. Egy pillanatra te is rosszul leszel. Szeretnél kérdezni még valamit? Szemedből könnycsepp pereg le, foltot hagyva a párnán. Ideje lenne aludnod, holnap remek napod lesz. Jó éjszakát!
Biztosan hallottatok róla, hogy február 7-től május 8-ig a REÖK-ben Andy Warhol kiállítás tekinthető meg. Nem tudom, kit mennyire érdekel a dolog, de indítványozom, hogy menjünk, nézzük!
Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő Nyugdíjas / Diák / Pedagógus: 800 Ft Csoportos kedvezmény, 15 főtől: - felnőtt csoport: 800 Ft / fő - diák / nyugdíjas / pedagógus csoport: 600 Ft / fő - csoportonként 1 fő kísérőnek ingyenes a belépés. (Én amondó vagyok, hogy gyűljünk össze oszt' célozzunk be a csoportos diákjegyeket.)
A fórumban, az ehhez tartozó topikban tessék tárgyalni róla, hogy mikor menjünk, illetve menjünk-e egyáltalán. (:
A mindennapok ragadós, undorítóan nyúlós szürke, nyálkaszerű ködében néha megeshet, hogy úgy érzed, az egész világ feléd irányítja negatív jellegű figyelmét, és Mörfi Luciferként döfköd forró vasvillájával. Egész valód érzi, s lényed minden apró szegletével azon igyekszel, hogy ki ne törjön belőled a végső soron elkerülhetetlen s valamiképp szükségszerű Káosz, elsöpörvén minden biztosnak hitt kapcsolatot, cöveket, kapaszkodót az életedből, hogy aztán iszonytató, kéjes kacajával felfaljon s örökre magába temessen a reménytelen örökkévalóság. Arcok. Mindenfelé körülötted. Ismerősek, s ilyenkor mégis oly ismeretlennek tetszik mind, ahogy elfedi valójuk valami sokkalta nagyobb és jelentékenynek hitt, ámbár jóval jelentéktelenebb valami, egy dolog, ami megfojt és nem hagy lélegezni. Az arcok, akikkel korábban éjeket virrasztottál és hosszú-hosszú órákat beszélgettél át, megerősítvén s szépen lassan megpecsételvén azt a többrétű, eleinte sekélyes majd idővel egyre mélyülő furcsa kötődést, amit mi barátságnak nevezünk. Majd egyszer eljön egy pont, bekövetkezik egy olyan pillanat, amikor ez a barátság próbára tétetik. Külső és belső tényezők együttesen fognak össze s próbálják egymástól elválasztani e két, immáron egybeforrt lelket. Azt hiszed, törhetetlen. Azt hiszed, örök. Azt hitted, hogy a valaha szép szóval s bódító naplementékbe fúló éjjelekkel megköttetett kapocs soha semmilyen körülmények között fel nem szakadhat. Majd mikor megtörténik, először talán észre sem veszed s önnön magaddal elhiteted a jelen helyzet valószínűtlenségét s múlandóságát, hogy másnap, idővel ismét visszabillen a mérleg. Később azon kapod magad, hogy immáron nem egy vagy két napja, hanem hetek, hónapok teltek el a régiek nélkül. Ekkor némileg kétségbeesel és magadat kezded el hibáztatni, mondván, a hiba biztosan benned lehet. A vélt felismerés után igyekszel változni, változtatni s erődnek erejével igyekszel ismét a régi lenni s ismét a közelébe férkőzni annak a kellemes, szívmelengető érzésnek. Büszkeséget áldozol a barátság oltárán, a lába elé dobod, reménykedvén, hogy az felveszi és önnön kézből nyújtja vissza neked. De csak félrelök és továbblép. Mi történt? Ki változott? – Kérded magadtól majd nap mint nap, s szívedre gyötrő féregként telepszik a bizonytalanság, mert érzed, hogy az oly sok időt fölemésztő, fölösleges próbálkozások közben észrevétlenül teljesen eltávolodott lélek a lélektől, s amit régen múlhatatlannak hittél, most mégis tűnni látszik. Kapocs törik, forrás szakad, s te már csak az örökös viszálykodásba belefáradva, fájó szívvel figyeled, ahogy minden megváltozott. Mert tudod, hogy változik ő, változol te, a barátság s az egész világ is. Tudod azt is, hogy ez így van rendjén, s örülsz, hogy valami azért mégiscsak rendben van. Mégis, néha szívesen visszacsöppennél azokba a füstös, alkoholmámorban fürdő édes éjszakákba s ölelnéd ismét magadhoz a tökéletesség érzését. - Apró, kissé cinkos mosoly fut végig arcodon. Mert hisz miért ne lehetne még? Lehet. Lesz. Te is tudod.
Történt egyszer, hogy az ördögi Lucifer, az emberek szívének kárhozója, a kénköves pokol kegyetlen ura, birodalmak megrontója, a gonoszság létező megtestesülése, éssatöbbi, pokoli trónusán ülve azon törte rút fejét, miként is mutathatná meg az Istennek: jobb nála. Egyik kezével állát vakarta, másikkal feje búbját, a maradék százegynéhányat pedig mind ölébe tette, úgy morfondírozott. Nézett jobbra, a végtelen lávatavakra, nézett balra, az üszkös bűzös vermekre, nézett fel a cseppköves plafonra, s nézett le is, szőrös-hatujjú lábaira. Száz évek telhettek el így, hogy körömpiszkai között kuszáltak a Sátán gondolatai, figyelmetlenségében még éhezés sem nagyon volt a földön, amikor a megoldás ördögi elméjébe ötlött.
Elhatározta, hogy összefogja hát azokat az érzelmeket, amelyek az emberekben bennragadnak, s velük a sírba szállnak. Akadt köztük fojtott düh, ki nem mondott irigység, vérszomj, gonoszság, meg még egy tucatnyi olyan, amit ő kedvesnek mondhatott a maga perverz értelmezésében. Akkor aztán a pokol fekete homokjából százkezével bábot formált, esetlent és rondát. Agyaras pofájából kilehelte a befogott érzelmeket, s szerencsétlen alkotását teremtménnyé tette vele. Lucifer elmosolyodott műve láttán: az előtte álló kisördög nyomorult szárnyaival, kusza szőrével és borzasztó ábrázatával gyönyörködtette őt, mert hasonló volt hozzá, hisz a saját képére teremtette.
A kisördög nem sírt fel, csak rácsodálkozott a Sátánra: ijedtében hátraesett. Nem telt bele azonban csak pár pokolbéli pillanat, megértett mindent, talpra szökkent, s körülugrálta kajla keringővel alkotóját. Lucifer, magától eltelve, dagadó szőrös-mellel emelte fel a suta lényt, s így szólt hozzá: - Te vagy a Kisördög. Magammal viszlek, lásd, mi mindenre vagyok képes, megtanítalak mindarra, amire képes vagyok, s az ember világát együtt romba döntjük! Nem is késlekedett többet, hanem a földre tört, hogy gonosz tervét megvalósítsa, s Ázsia felhők fölé magasodó hegyeinek csúcsától Európa legmélyebb hágóin át az afrikai dzsungelekig rettegjék az ő nevét, feledjék a jót, elhagyják az Urat. Azonban a gonosz zsenije is átsiklott valami fölött, ami teljes kudarcra ítélte és dugába döntötte elképzeléseit.
Ugyanis a Kisördögbe az elfojtott érzelmekkel, az ezernyi ki nem mondott sérelem mellett szorult még valami: a gyermek. Hisz az emberek, ahogy felnőnek s a mindennapok nehéz terheit vállukra veszik, elnyomják magukban a gyermeket, aki képes volt örülni mindennek, igazán tudta értékelni a kedvességet, s egyaránt tekintett csodával a felkelő napra meg a viaskodó ganajtúrókra. Lucifer még egy tisztességes szökőárat sem tudott összehozni, hisz a Kisördög ott sertepeltélt lábainál, hol hosszú ördög-farkát huzigálta, hol mérföldes csizmája sarkát rágta, hol pedig a segítés helyett a felhőkbe rajzolt ezeregy gyermekded jelet. Már lerázni sem tudta, pedig megpróbálta, teremtménye áhitattal követte mesterét, s ügyetlenkedésével vagy oktalankodásával mindig keresztbe tett a Sátánnak.
Minthogy a gonosz többek között nem a türelméről volt híres, megelégelve a fenti fordulatokat, s bukását belátva, belerúgott egy jókorát a Kisördögbe, aki ettől háromszor fordult a glóbusz körül, meg még megejtett egy tiszteletkört a Hold felé, s aztán felszántotta keresztbe a pokol fekete porát földetérésképpen. Hogy lefoglalja a lényt, Lucifer a porból alkotott még egy kisördögöt, az előzőhöz hasonlót, csak épp egy leheletnyivel különbözőt, s szigorú szóval parancsolt rá: - Ím, alkottam neked társat, akivel azt teszel, amit akarsz. Olyan mint te, mindenben, testben-lélekben: ám ha egyszer is olyat teszel, ami az Istentől való, azonnal elpusztul! Félve hallgatta a gazdáját a két ördögöcske, majd amint az elment, hogy most már tényleg munkához lásson, hisz figyelmetlenségében már államvallássá is nyilvánították a kereszténységet, egymásra csodálkoztak. Ámultak, bámultak, aztán se szó, se beszéd, tették, ami számukra természetes volt: játszottak.
Elmentek az emberek közé, beléjük szorított érzéseiket egymás után eresztették szabadjára, kisebb-nagyobb kalamajkákkal nehezítve a dolgos mindennapokat. Szórakoztak, kacarásztak, hol kiengedték a disznókat, hol köröket rágtak a gabonába, meg még más hasonló csínyeket követtek el, száz és száz évet hagyva maguk után szép emlékként. A Kisördög nagyon megkedvelte társát, a Kisördög-lányt, s az is őt - ördögi barátság szövődött kettejük között, minden rosszban együtt voltak. Tényleg úgy volt, ahogy Lucifer azt megmondta: ugyanolyanok voltak, csak egy kicsit különböztek. Szépnek látta a Kisördög társát, még ha a nap alatt mindketten ugyanannyira voltak rútak. Egyforma esetlenségükben egyedül voltak az egész végtelen világegyetemben, s ahogy a Sátán első teremtménye erre rádöbbent, valami motoszkálni kezdett satnya szívében.
Így esett, hogy egyszer, midőn mindketten belebújtak egy-egy gyermekbe, s éjjel kiszöktek a folyóhoz, hogy a csillagokat nézzék, egy ágra ültek, ami bőven belógott a víz fölé. Veszélyes játék volt ez, de a látvány megérte: pazarul pompázott az éji kirakat a folyón, s a hold is kétszer ragyogott akkor. Egymás mellett ültek, nem szóltak, pedig máskor szoktak, csak ketten a csendben, hallgatva az éji neszeket. A Kisördög ránézett társára, amaz pedig őrá. Szólni akart, de valami baljóslat a torkán akasztotta a szót. Gyűrte magát belülről a Kisördög, társa, a lányka, pedig értetlenül nézett a fancsali görcsbe vont vonásokra. Kényelmetlenné vált a csend, most először annyi száz év móka és játék után. - Szeretlek - ejtette ki végül a Kisördög, ettől remélvén a megváltást. Ám a barátja erre megdermedt, teljesen eggyé válva az immár kínzó éji csenddel, még a tücsökszerenád is elhalt. Az emberi test elengedett, ahogy a belébújt kisördög szelleme megsemmisült, s beleesett a folyóba, elveszve örökre. A Kisördögnek most eszébe jutott a Sátán intelme, s zokogásban tört ki. Elhagyta ő is a testet, amely a kislány után zuhant, s csak sírt, virradatig, majd pirkadattól alkonyatig, holdtöltétől holdtalanig, évről évre, csak pityergett és kesergett szüntelen, mert egyedül maradt.
Az Isten azonban megsajnálta Lucifer elhagyatott teremtményét. Álmot bocsájtott rá, s a Kisördög kővé vált, nem zokogott tovább. Ott belül barátja vele van, soha nem esett le a faágról, hanem együtt maradtak, ketten, amíg a világ világ marad. Kő alakját feltette egy templomra, s a szobor már csak akkor zokog, ha az eső a földet öntözi - hisz álmaiban boldogságra lelhetett.
Harag! Keblemben hordozák szennyes zászlóidat! Sérelem vert lelkembe vasbeton hidat. Rombolás Harangja megkondulni látszik, Ahogy a szám nyílik, s a szavakkal játszik.
Gyűlölet! Ellened lángoló vérpárás bűvölet! Ezer halálnemet ötlik a vad elme, Nem adathat meg a gyors halál kegyelme. S lőn bosszúvágyam nevetséges győzelme...
Fájdalom! Átszántasz rajtam mélyen, mint a jó gazda, Kétséget vetsz belém, lelkem hadd rohassza. Tort ülsz kövéren a kiégett magamon, Tényleg elemészt a gyűlölet, ha hagyom?
Gyötrelem! Térj be bosszúmmal ellenségemhez némán, Csak csendben, had nézzen sikoltozva énrám. Meggübbedt mellkasom szánalmasan ernyed, Ahogy rossztevőm a dühkatlanban pernyed.
Sátán! Az arcod mindenütt, megtagadlak mégis! Pokol? Nevetek! Hisz az a Föld s az Ég is. Érzelmek kalodája, létmaradványok: Gyűlölni, bosszulni s szenvedni. Hányok...
A műhelyben csönd és sötétség honolt. Egy apró zizzenést se lehetett hallani, de hogy is lehetett volna? A szobában senki és semmi nem volt, még maga a szoba se létezett. A Nihil volt ez, komótosan hömpölyögve, lüktetve önmaga körül.
A műhely volt a Semmi.
Egészen addig, amíg a Mérnök be nem lépett.
Egyetlen parancsra felgyulladt a hangérzékeny világítás, és szép lassan alakot öltöttek a műhelyben a tárgyak. A Mérnök még egyszer, utoljára fölé hajolt a tervezőasztalnak, félresöpörte a radírtörmelékeket, majd elővett egy jókora papírtömböt, melyről leemelte a legfölső tervet, hogy egy végső ellenőrzést futtasson.
Szeme lassan futott végig a vonalak mentén, aprólékosan ellenőrizve minden egyes vonást, minden egyes betűt, minden egyes grafitszemcsét a papíron. Most nem hibázhat.
Miközben sorra ellenőrizte a terveket, elgondolkodott, mivé is vált ez a kezdetben meglehetősen bárgyú ötlet, mely azonban később az egész munkásságát maga köré szippantotta.
A tervek egyre bonyolultabbak lettek. A struktúrák, melyeket megálmodott, már-már kezdtek túlnőni alkotójukon, feszegetve annak saját felfogóképességét.
Az a sok átszenvedett év! Az a több ezernyi félresikerült, kiselejtezett elképzelés! Szeme egy pillanatra átvándorolt a tervezőasztal mellett hatalmasodó szeméthalomra, melyet a hibás tervek tápláltak, és melynek mérete már régen meghaladta a papírkosár kapacitását. És a halom ismét növekedett eggyel, ahogy tetejére dobta az épp átnézett rajzot. Nem találta kivitelezésre méltónak. Az összegyűrt galacsin megszégyenülve lecsörtetett a kupac aljára.
Telt-múlt az idő, és a Mérnök szíve egyre hevesebben kezdett verni, ahogy a folyamat haladt a vége felé. Mi van, ha rossz maga az alap-elképzelés? Mi van, ha mindent egy eleve üzemképtelen rendszerre épített? Kiderül, hogy élete munkája nem volt más, csak hasztalan időpocsékolás…
De nem! Nem adhatja fel, most már nem! Nem nevezheti korcsnak önnön gyermekét azelőtt, hogy megszületett!
Be fogja fejezni. Ha már eljutott idáig, nem hagyja, hogy az a rengeteg kutatás és végigdolgozott éjszaka kárba vesszen. Újra fölé hajolt a terveknek.
Mikor elérkezett a legutolsóhoz, egy pillanatra felemelte a papírt, hogy a fény elé tartva jobban szemügyre vehesse. Ez, a legutolsó volt messzemenően a legbonyolultabb terv, amit valaha papírra álmodott. Összetettsége rendkívüli eredményeket ígért, ugyanakkor épp emiatt több hibalehetőséget rejtett magában. Merész kísérletként egy még csak tesztelési fázisban lévő, L.É.L.E.K. rövidítésű programot is elhelyezett a tervben. Félt tőle, hogy a program alkalmazása – annak megbízhatatlansága miatt – visszafelé sül el, katasztrófát okozva minden addig létrehozott dologban. Lehet, hogy túl sokat kockáztat?
Egy pillanatra elemelkedett a keze az asztallaptól, hogy megragadja, galacsinná gyűrje és a szeméthalom tetejére hajítsa e tervét, de a levegőben megállt a keze. Mégis. Kockázat nélkül nincs nyereség. Nincs szíve kidobni kedvenc gyermekét, hátha képes lesz arra, amire ő nem: fölülkerekedni saját magán.
Ezzel a gondolattal visszahelyezte a papírt a köteg tetejére, felnyalábolta azt, és kisietett a műhelyből, át egy hosszú, gyéren megvilágított folyosón egy, annak végében megbúvó kétszárnyú ajtóhoz. Benyitott. A hely sötét volt, de a sötétségen keresztül is érezni lehetett a terem lélegzetelállító méreteit, noha nem volt benne semmi, hiszen maga a terem volt a Semmi.
Ekkor a Mérnök beleszólt a hangérzékelős fénykapcsolóba.
Buzdításképp, vagy csak hogy lássátok, nem csak a falnak beszélünk, itt vagyunk mi és kezdetnek egy-két írásunk. Olvassátok, élvezzétek, kritikáljátok. És gyertek el a gyűlésre!
Holcsik Annamária /aka Elfi/
„ Murphy's out to get me!.D”
Szó
Éj, teremtés előtti súlyos sötétség,
Csillagtalan, csöndszülte sötét ég:
Nincs szó, nincs ige - csend honol a tájon.
Csak ne lenne... Ó, csak ne marna ily fájón!
Hitszavú orkán kél, de elfúl a néma zajban.
Bár ne halna el körött minden olyan halkan...
Lenne még egy kis szellő, egy parányi kósza,
Egy, mely a kacajt és szeretetet hordozza.
Lenne még egy...! Egy igaz, messiási zefír,
Egy jó szó, mely ezer szívre lenne ír...
Utolsó utáni lehetőség, egy végső -
Megváltó ajkáról szakadt szó, hogy még nem késő...
„Olyan szeles itt az idő... vagy csak én mozgok lassan?”
Gondolatok
Kinek kegyez a kegyetlen,
Ki jót nevet a kegyelten,
Mely kegyelemért könyörög?
S mit gondolhat magában
Fél lábbal a halálban,
Ki véres hangon felhörög?
És mit tennél te tépetten,
Vagy netán eltévedten
Egy kies, kopár vidéken?
…Egy bárgyú, bűnös eretnek:
Szüntelenül nevetnek
Szerencsétlen pribéken.
De sötét sértéssel sújtja,
Ki kezébe keríti újra
Lelke féltett titkait.
Vajh mért oly nyughatatlan
Így üresen, kiapadtan?
Hisz neki már nincs titka itt…
…S mégis megy a messzeségbe
Bár lábán lőtt seb az éke;
De mégis megy a menekült.
Megy tovább, de lába laza…
Merre mondja ő, hogy: haza?
Mért olyan elvetemült?
Mért készült ő minden ellen?
Mért nem lőtték rögtön mellen?
Hiszen mondták: „Maradj veszteg!”
Bűnök terhe lóg a vállán,
Fém fagyos hidege állán,
De neki megkegyelmeztek…
Fehér Csaba /aka Undenied/
Légy
Látlak téged ott, oh te merengő,
Áttöri a felhőket fényed, derengőn,
Nézel, de csak pillantást sem vetsz,
Életeink troliján buszjegyeket szedsz.
Borús arcod érzelemtől mentes,
Anyád egy sakáltól lett vemhes...
Tudom minden titkod és mégsem,
Neved titkát megfejteni véltem.
Meggyötört vállad fájdalomtól feszül,
Fejed fölött megannyi keselyű repül,
De fel sem fogod, extázisban szédülsz,
S a történelem során el nem évülsz...
Te is áldozat vagy, érzem, mint minden ember,
Isten az anya, s mi vagyunk a gyerek, kit elver.
Látom a szemedben hogy ezt te is tudod,
S büntetésed csodás módon mégsem unod...
Beleéled magad, játszod a szerepet,
Sugarad a testvériség és a szeretet...
Pedig belülről köszvényes vagy te is!
Történeted ősrégi mégis időszerű, friss...
Minden korban ismétled magad,
Talán ezen gondolkodott agyad,
Ezért mentél bele a játékba,
S tűntél el a maró árnyékba.
Senki nem látja, mily szörnyűség!
Azt hiszik lakásod a gyönyörű ég,
Elkábítja őket hamis fényed,
S hazug, álszent képed...
Belül sátáni kacajjal vergődsz,
Halhatatlanság reményével tengődsz,
Tudod hogy szenvedésed történelem lesz,
Elhatalmasodott dac az egész, egy hecc...
Látom a férgeket, beleidben rágnak,
Céltudatosan elvakult szemeid nem látnak,
Prédikáló szád félig rohad,
Álarcod a napon szárad, olvad.
Varázsod engem meg nem téveszt,
A rothadás bűzös szaga felébreszt!
Csalfa személyed kín elmémnek,
Színész vagy, tettetés az erényed!
Nem vagy több Kennedynél, semmivel,
S mikor állépcsőn magasba felviszel,
Elmondom ezt, temérdek buta hívednek,
S akkor vége lesz hatalmas jóhírednek.
Halálod nélkül nem lennél senki!
Egy porszem a sivatagban, ennyi!
Egy ocsmány légy vagy a sok közül,
Mely repdes a világ, a szar körül...
Most pedig a hosszas bevezetők és magyarázatok után egy csöppnyi bepillantásképp álljon itt néhány kiragadott írás ismert vagy kevésbé ismert kortárs költők tollából.
Fodor Ákos
Budapesti író, költő, műfordító, a haikuk mestere, aki könnyed, megkapó stílusba szövi az egy-két-három soros kreativitást.
Templomtorony
égbe vert szög
Circus Maximus
az élő, míg él: vágyik, szerez, elhasznál, kidob és újra vágyik, szerez, elhasznál az élő, míg él
Love story
Addig kerestelek, míg meg nem találtál
Mozart-kontakt
nélkülözhetetlen és unalmas, mint a szívverésem
PONT
szórakozottan másvalaki arcával mosolyodtam el
KIMITTUD
Van, ki gyorsan fut. Van, ki gyorsan olvas, ír. Én gyorsan érzek.
További írásait lásd itt Eddig megjelent kötetei: Kettőspont(1978) Idéző jelek (1979) Hasadó anyag (1982) Képtelenkönyv (1985) Jaz (1986) Akupunktúra (1989) Lehet (1995) Dél után (1997) Addig is (1999) Buddha Weimarban (2002) Még: Mindig (2006)
Kiss Judit Ágnes
Egy igazán szabadszájú, tanárból lett költőnő, aki egyes verseiben egészen messzire elmegy merészség (és perverzitás) terén.
Három perc szerelem
Három perc szerelem. Ennyi jutott nekünk. Combok csókjai közt (combközi csók helyett) néhány pillanatig ránk les a szenvedély, aztán vége a dalnak, és
állunk bűntudatos képpel a fényezett táncparkett közepén, hátha csodát teremt, s szárnyat bont ez a perc, míg a fejünk fölött tangót táncol a téli ég.
Fordulj el, mire vársz? Hűtsd le a véredet, nincs már több ürügyem, hogy megöleljelek. Fal mellől idelát, s ránk szegezett szemét megvillantja a rágalom.
Táncoltunk, s ez elég. Pont ez a sors kegye (másnak ennyi se jut), hogy maga áll közénk, s épít plexifalat végig a téren át – egymást nézzük, amíg lehet.
Geometria
Az vagy nekem, mi magadnak sosem, és én benned magamnak idegen alakként tükröződöm. Szüntelen felfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen
ahol te kezdődsz, ott nekem már végem, mit érzel, az te és nem én vagyok. Utánad nyúlnék, s csak magamat érem, és nem veled, magammal harcolok. Minek tagadjam? Közös útra vártam, vagy legalább egy kereszteződésre, ahol egymásba nyílnánk... Magyarázzam? Hiába tágulunk bele a térbe,
mindez csak látszat, lázálom, mese, mert síkjainknak nincsen metszete.
Eddig megjelent kötetei: Szomor Veron: A keresztanya (2008) Nincs új üzenet (2007) Irgalmasvérnő (2006)
Leé József
Korábban hajléktalan költő, aki ékes bizonyíték arra, hogy nem minden utcára lökött haszontalan.
Az idő relativitása
A pillanat, akár a porhó a széllel száll, kavarog súlytalan. Elpihen a vállaimra ülve, fehérre festi ritkuló hajam. Hozzám bújik a kabát nyitotta résen. Józan, hideg, hallgatja lázas lüktetésem. Túl sok belőle, fázom. Lesöpröm egy kapualjhoz érve, fölösleges, tovább nem cipelem.
Egy gondolatra megáll a kezem.
A pillanat, akár a hirtelen csönd, felismerés, a döbbenet: ma sok belőle, talán lerázom, holnap már hiába keresem. utána nyúl, magába zárná a kapzsi tenyerem.
Megbántam már. Maradjon itt velem.
A pillanat a markom börtönében perccé olvad, elfolyik az ujjaim közül. A sorsvonal, s a szívverésem között megnyíló hajszálnyi résen - nem becsültem. Előlem menekül. Lábam előtt a kapualjban a csönddé vált, örökre elfolyt évek tócsája gyűl.
Észrevétlen, de lassan átléphetetlenül.
Mélyponton
Akartam lenni: semmi, - az is kevés, akartam lenni maga a pusztulás. De fáj nagyon, hogy nem voltam, csak ennyi. Lehetnék még, lehetnék inkább gyógyulás?
Az ő és még sok más kortárs alkotásait megtalálod ezen az oldalon.
Varró Dániel
Egy fiatal, ismert és Kiss Judit Ágneshez hasonlóan igazán bátor író, költő. És érettségi tétel!
EMAIL
Hát el vagyok egészen andalodva, és gyönge szívem, ímé, reszketeg, mióta éjjelente, hajnalonta veled titokban ímélezgetek.
Nem kell megszólítás, se semmi cécó, és az se baj, ha nincsen ékezet, csak kebelembe vésődjék e négy szó, hogy: Önnek új levele érkezett!
Az egész világ egy linkgyűjtemény, az emberek, a tárgyak benne linkek, bárhova kattintok, te tűnsz elém, te vagy felvillanó websiteja mindnek.
Te dobogsz bennem, mint versben a metrum. Föltettem háttérnek a képedet, s míg körülöttünk szikrázik a chat room, látlak, miközben vakon gépelek.
Hiába nem láttalak még, az embert, ha minden betűd mégis eleven, ha érezlek, mint kisujjam az entert… Van nulladik látásra szerelem?
sms#6
hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter
Első körben e négy embert ajánlom a nagyérdemű figyelmébe, de természetesen a kör folyamatosan bővül, és sok helyen találhatsz még rengeteg más művészt. Valamint szeretnénk mindenkit buzdítani a kortársak könyveinek, megjelent versesköteteinek vásárlására, elősegítvén, hogy ha haláluk után esetleg népszerűségük és megbecsülésük sok más régi, nagy magyar költőhöz hasonlóan felfelé ívelne, életszínvonaluk jelen életükben se alulról konvergáljon a nulla felé. Persze ne csak miattuk - az irodalom miatt is, sőt főleg amiatt, ezzel hirdetvén, hogy még nem halt ki teljesen az emberekből az irodalomi esztétikum iránti vágy. Hogy közelebb kerüljünk ahhoz, hogy az írásból is -ha nem is milliomosként- meg lehessen élni.
A következők mindenkinek szólnak, akik az előzőekben netán kedvet kaptak.
Első gyűlés helye: Radnóti Miklós Gimn., Szeged (Pontos hely, azaz a teremszám még kérdéses, de a hét folyamán közzé lesz téve itt is, valamint az iskola főbejáratával szemben lévő két üzenőtáblákon is ki lesz írva.)
Ideje: 14.00-tól körülbelül 15.00-ig, de igények szerint elhúzódhat/rödivülhet.Ha bárkinek gondja akad, a következő telefonszámokon hívhat bennünket: 0630 945 0173vagy 0630 675 5739
"A művészet az emberi önvaló tökéletességének visszatükröződése. Ebben megtalálható minden vágy végső célja, és ez az, ami visszacseng: a tökéletesség időtlen harmóniája." - a szerző sajnos ismeretlen, de tekinthetjük ezt egy alaphangnak.
A KÖ valami olyasmiért lett kitalálva, hogy összeszedje a művészkéket szerte Szegeden... Csongrád megyében... és egyszer talán Magyarországon, ahogy próbálták már ezt előttünk is sokan megtenni - ám most az is nagyon üdvös lenne, ha látogatnának minket, hagynának nekünk üzeneteket, és mi is belelendülnénk.
Gyerekek. A művészet... az művészet. Legjobb esetben nem a hírnévről, nem a pénzről, nem az eszmékről, és főleg nem a veszekedésről szól - a művészet az alkotásról szól. Ez egy belső késztetés, amely arra ösztökél, hogy érzelmet, érzést, gondolatot, hangulatot, stb fejezz ki. Mindegy, hogy miként fogalmazzuk meg, az inspiráló erő, a kivitelzés és a felhasznált matéria is lényegtelen. Nem számít a művész neme, kora, származása, társadalmi helyzete sem. Mindenki művész - te is, én is, ő is. A művészet pedig csupasz, tiszta és mindenkiből fakadó. ...én hiszek ebben a dajkamesében.
Nincs olyan gyerek, aki egy avantgárd kiállítást megtekintve ne mondta volna, hogy "ilyet én is tudok csinálni, mégse érdekel senkit." Az még hagyján, hogy tud, de talán sokkal jobbat is - ám a kutya se foglalkozik vele. Miért? Mert senki se tud róla. Fogalmunk sincs róla, hogy Pisti, a szomszédos 9/c-ből éppen előszedi a hímzését, vagy hogy Klárika, aki még csak 7 éves, most húzza meg az utolsó ecsetvonásokat a hűtőre szánt képén.
Ez persze természetes: Pisti - tegyük fel - technika órán szerette meg a varrogatást, de nem ismeri be senkinek sem, Klárika mázolmányára pedig nyílván csak az anyukája fog úgy tekinteni, mint egy Vasarely-re.
De mondjuk Tibor, aki a város másik végében él - vagy éppen egy másik városban -, szeretné, ha megismernék a művészetét. De hogy? És kik?
Sehogy. Senkik. Ezért kell a KÖ.
A kortárs művészet is értékes - talán értékesebb a többinél, hiszen sokkal jobban meg tudjuk érteni, mint az ókori görögök félisten szobrait. Attól, hogy nem száz, kétszáz, ötszáz éves a mű, a művész pedig nem részesült speciális képzésben, és nem rendelkezik annyi pénzzel, hogy reklámozza magát, még lehet értékes... Nem Vinci, Duchamp, Gogh, vagy ki a csuda, és nem is egy csóka az afrikai sivatagból.
Lehet, hogy nem tehetséges. Na és? Ha a "Jegesmedve hóviharban" művészet, akkor egy piros folt, fehér vásznon hogy a picsába ne lenne az? Vagy egy dakszli formájú, virgonc hullámvonal...?
Ám valójában ez nem csak a rajzról szól. Ez az irodalomra (próza, líra, dráma), a színjátszásra, a zenére, az építészetre, a táncra, sőt a szobrászatra, a fotográfiára, a filmkészítésre is vonatkozik. De még tovább megyek: művészet a kalligráfia, a formatervezés, a divattervezés, a főzés, az ikebana, vagy akár a vallás gyakorlása és a feltalálás is. És - figyeljetek, mert megbotránkoztatok! - a szex is az.
Természetesen nem kell velem egyetérteni. Ez az én véleményem, de ha valaki másképp gondolja, ossza meg velem/velünk, mert érdekel. Remélem, hogy ezzel a kis szösszenettel sikerült kedvet csinálnom az alkotóknak és a műélvezőknek, valamint a KÖ iránt érdeklődőknek is.
Mindenkit várunk ám szeretettel! \o\
Elfi
(forrás: Wikipédia, deviantArt - külön köszönet a bélyegekért! -, Google)
A Kortárs Összefogás hivatott egybe gyűjteni a művészpalántákat a megyében és országosan. Találhatsz itt mindenféle embereket, az ő írásaikat, rajzaikat, valamint cikkeket az őket érdeklő dolgokról. Ha magad is önkifejezel néhanap, és érzel magadban elég spirituszt ahhoz, hogy másoknak is megmutasd alkotásid, hogy fejlődj és fejlessz másokat, akkor jobban tennéd, ha írnál a kortarsosszefogas@gmail.com-ra. Ha nem vert meg a sors azzal, hogy néha le kell ülnöd tollat koptatni az sem baj. Olvass, nézelődj, kommentálj magad is. Ha találsz valami érdekeset a művészetek világával kapcsolatban, küldd el e-mailben, s mi cikket faragunk belőle.
Amit tudni érdemes: Az itt összegyűjtött írások egészséges emberek tollából származnak, noha néhány mű olyan embertelenül elvetemült, hogy első ránézésre olyasvalaki nem készíthette, akit magzat korában nem ért valami visszafordíthatatlan trauma. Akinek meg nem inge.. ;F A postokat lehet műnem és író alapján szétválasztani. Ez annyit tesz, hogy megkérem a művészeinket, hogy (legalább) két címkével lássák el a scriptumokat, az egyik nevük vagy nickjük, a másik pedig a mű fajtája (rajz, festmény, próza, novella, vers, haiku, keresztrejtvény, akármi). A kommenteknél pedig tessék kritikát írni, hiszen ezzel segítjük a másikat. Az esedékes találkozók helyét, időpontját a blogon is közzé tesszük, noha valószínűleg az msn gyorsabb utat kínáló szolgáltatása lesz az elsődleges hírtovábbító vonal. Azért érdemes ilyesmiért is felnézni ide.
Így hirtelen ennyi. Jó olvasást, írást, rajzolást!
