2009. május 28., csütörtök
2009. május 16., szombat
2009. május 9., szombat
Meddő föld
Üdvözlégy
Vándor, ki a messzeségből léptél e vidékre,
Csak pár szót, mielőtt csákányod vernéd a jégbe:
Hisz jégből van itt minden, melyet nem olvaszt föl láng,
S hideg szél fú erre, mely után csak az arcod ráng.
Innen jöttem én is, lelkes ifjú voltam, mint te;
Zarándok voltam, kit tűzön-vízen visz a hite.
De nem lettem szentelt, mert túl az Óperencián
Állott üveghegyként az inkompetenciám.
A kurta farkú malac nem túr semmit, csak bámul
A korábban fúrt gödrök sötétjébe. Rám hull
A perje, mely régmúlt korok meddő tüzén égett,
S elhalt, tovább táplálván a terméketlenséget.
Mikor jöttem, úgy rémlett, hogy zöldell fönt egy erdő,
De közel érvén láttam, hogy mindent e hó-fertő
Borít, s jött a szél, mely mondta: ássak, amíg bírom;
De én nem ástam gödröt: minden ásatás egy sírrom.
Itt aranyat
Nem lelsz, csak halott földet, gyűrött mészkőkérget,
Nem tűrt meg itt senkit, mért fogadna hát be téged
Ez a táj, mely magának él, kapzsin ült a kincsen,
Mit lenget arcod előtt, de rájössz majd, hogy nincsen
Semmi érték, csak veszteség, tömör jégbe fagyva,
De ha jégből vagy te is, akkor hát hagylak utadra…
Vándor, ki a messzeségből léptél e vidékre,
Csak pár szót, mielőtt csákányod vernéd a jégbe:
Hisz jégből van itt minden, melyet nem olvaszt föl láng,
S hideg szél fú erre, mely után csak az arcod ráng.
Innen jöttem én is, lelkes ifjú voltam, mint te;
Zarándok voltam, kit tűzön-vízen visz a hite.
De nem lettem szentelt, mert túl az Óperencián
Állott üveghegyként az inkompetenciám.
A kurta farkú malac nem túr semmit, csak bámul
A korábban fúrt gödrök sötétjébe. Rám hull
A perje, mely régmúlt korok meddő tüzén égett,
S elhalt, tovább táplálván a terméketlenséget.
Mikor jöttem, úgy rémlett, hogy zöldell fönt egy erdő,
De közel érvén láttam, hogy mindent e hó-fertő
Borít, s jött a szél, mely mondta: ássak, amíg bírom;
De én nem ástam gödröt: minden ásatás egy sírrom.
Itt aranyat
Nem lelsz, csak halott földet, gyűrött mészkőkérget,
Nem tűrt meg itt senkit, mért fogadna hát be téged
Ez a táj, mely magának él, kapzsin ült a kincsen,
Mit lenget arcod előtt, de rájössz majd, hogy nincsen
Semmi érték, csak veszteség, tömör jégbe fagyva,
De ha jégből vagy te is, akkor hát hagylak utadra…
2009. május 7., csütörtök
Erőltetett part
Kanális fodrok. Csend.
Barna víz lejt lent.
Majd madarak, és békadal.
Erdő széle, ebihal.
Csicsergés, buborék.
Molnárkák, tiszta ég.
Füst. Éhség és sok nesz.
Ember-martalék ez...
Dobozban a vad fészket lel.
Új hullám kél egy cigicsikkel.
Ha gondoljátok, kössetek bele. Véletlenül született szegény árvám, pár hete.
Barna víz lejt lent.
Majd madarak, és békadal.
Erdő széle, ebihal.
Csicsergés, buborék.
Molnárkák, tiszta ég.
Füst. Éhség és sok nesz.
Ember-martalék ez...
Dobozban a vad fészket lel.
Új hullám kél egy cigicsikkel.
Ha gondoljátok, kössetek bele. Véletlenül született szegény árvám, pár hete.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)