Szenderszárnyak

sűrű sötétben úszik testem
nem nehezebb mint egykori
súlya a vasnak ólomszárnyakon
lovaglom meg e légifolyosót
benőtte már a hálókból
dagasztott önmegtartóztatás
zörgeti rabláncomat és inkább
átugrom ezt az akadály-formát
éj szálltával a szárnyam is éled
az éjszaka csillagos ólomlepedő
borít be engem s megtörténik
az elrugaszkodás elszakítja
az összes földhöz kötöző
béklyót felszabadít ez az
elszabadultság mozgat az égen
remegő fények a csillagok
megmutatják milyen az út a
fény felé rebben a szárnyam
törve magának a légből libben
a szó nem elég nem jelent ma
semmit az istenek élnek
az égbolt alakul Parthenonná
lettem a kétkezi megtagadással
elérem az éjjel a csillagokat
figyelem csakis egyre ma még
odaérek a szellemi egyesüKZZZZZZZZT!

(photography by Azhar Chougle)

Szabad

Tükörharmóniánk széttört, és a
tört tükörszilánkok széjjel hevernek.
Régen mi voltunk a tükör,
egymást néztük magunkban.
De az egykép szétesett - ha rád nézek,
téged látlak.
S te bennem a másikat.