Selyemfiú!

Kabát-vitorlán húzza messze a szélben
Pici lábad kapaszkodik eképpen
Ó, ne várj rám, majd utolérlek!

Papucsod térkapu, csillagot szór a sálad
És a tejutat sapkáddal szűrjük meg nálad
Jól vigyázz rám, csak erre kérlek!

Ó selyemfiú, hadd mondjam el neked
Ó selyemfiú, hadd mondjam el neked
Hogy milyen szép a pulóvered

S borral a kézben, a Balaton-parton dobolva
Ülünk mind, és egy kartondobozban
Lel ránk a hajnal, ha nem vigyázol
Ránk szakad az ég, és bőrig ázol!

Ó selyemfiú, nem hoztunk neked esernyőt
Elolvadsz a vízben, nem lesz belőled felnőtt
Ó selyemfiú, hadd mondjam el neked
Milyen szép, ó milyen szép - volt a pulóvered...

Új hozzászólás érkezett

"asszem szeretek tojást főzni :D"

Várakozás

(Kicsit én is visszatérek, legalább egy vers erejéig :] )

Unalmas, hosszú és értelmetlen
ez a kedd éjszaka,
aztán meg igencsak kellemetlen
az undok szerda hajnala.

De ilyenkor felvidítnak
e falábú kis rímecskék,
mert minden nap egyre hívnak
a szép budapesti esték.

Jó lenne most élvekbe menekülni -
cigit jobban, bort tartani a balban,
betépni, aztán elrepülni,
mint ahogyan Júlia a dalban.

És mennyi mindent tenni még,
mit nem tudtam, vagy mertem...
Azért, ha már ott lehetnék,
barátom, tán eladnám a lelkem.

Meg vagyunk történve

Ülj le közénk, foglalj helyet
És beszélgetés helyett
Nézd, ahogy lemegy az égről a Nap
Itt kezdődik minden, és itt ér véget
Ha már itt vagy, evégett
Váljon alkohollá a nyugdíjalap

Terjeng a füst itt a folyóparton
Ha rákot kapnál, pardon
Ennyit ér a világban az élvezet
Begyújt a rakéta, az égbe szállunk
Üdvözlégy itt nálunk
Ez a hajó ma a csillagok közé vezet

Voltunk már jók és rosszak
Így szeretem, így szeretem
Otthon vagyunk Pesten, és otthon
Szegeden, Szegeden
Voltunk már jók és rosszak
Az út előttünk bármit hozhat
Fél magunkat elhagytuk rég
De itt vagyunk még

Fénybe lépsz, de a sötét visszatart
Csak az újszülöttek ágyán él tovább a békesség
Fénybe lépsz, de a sötét visszatart
Csak az újraszültek ágyán él tovább a megbékélés

Ez csak az én
Lábam a széken
Ahova leülnél most fejben
Felizzik a szén
Lángol a szélben
Valami fénytől elzárt helyen
Nem láthatod, nem hallhatod
Nem szól kintre a hangom
Végy be hát némi altatót
Én majd pipázok kint a gangon

Ülj le közénk, foglalj helyet
És beszélgetés helyett
Nézd, ahogy feljön az égre a Nap

Fénybe lépsz, de a sötét visszatart
Csak az újszülöttek ágyán él tovább a békesség
Fénybe lépsz, de a sötét visszatart
Csak az újraszültek ágyán él tovább a megbékélés

Új bejegyzés!

Ne vicceljetek, legalább néha tegyünk már fel valami újat, ha már itt van ez a szerencsétlen blog. Igaz, hogy a személyes találkozók elhaltak a kiállítás után, de itt is lehetne azért sokmindent.

Csinálhatnánk majd új kiállítást, csak dobáljatok meg ötletekkel meg anyaggal, aztán majd kialakul, vagy nem. Addigis:

Szenderszárnyak

sűrű sötétben úszik testem
nem nehezebb mint egykori
súlya a vasnak ólomszárnyakon
lovaglom meg e légifolyosót
benőtte már a hálókból
dagasztott önmegtartóztatás
zörgeti rabláncomat és inkább
átugrom ezt az akadály-formát
éj szálltával a szárnyam is éled
az éjszaka csillagos ólomlepedő
borít be engem s megtörténik
az elrugaszkodás elszakítja
az összes földhöz kötöző
béklyót felszabadít ez az
elszabadultság mozgat az égen
remegő fények a csillagok
megmutatják milyen az út a
fény felé rebben a szárnyam
törve magának a légből libben
a szó nem elég nem jelent ma
semmit az istenek élnek
az égbolt alakul Parthenonná
lettem a kétkezi megtagadással
elérem az éjjel a csillagokat
figyelem csakis egyre ma még
odaérek a szellemi egyesüKZZZZZZZZT!

(photography by Azhar Chougle)

Szabad

Tükörharmóniánk széttört, és a
tört tükörszilánkok széjjel hevernek.
Régen mi voltunk a tükör,
egymást néztük magunkban.
De az egykép szétesett - ha rád nézek,
téged látlak.
S te bennem a másikat.